A képzés szakmai része


  A mesterszak szakmai tárgyai kettős feladatot töltenek be, egyrészt magas szintű ismereteket adnak, amelyek a fizika új eredményeinek megértéséhez és kommunikációjához szükségesek, másrészt az új ismeretekből, és az alapszakon elsajátított ismeretanyagból a fizika középiskolai szintű interpretálásához szükséges szintézist hoznak létre.

  A szakmai képzésért a Fizikus Tanszékcsoport a felelős, amely 4 tanszékből az Elméleti Fizikai, a Kísérleti Fizikai, az Optikai és Kvantumelektronikai valamint az Orvosi és Biofizikai Tanszékből áll, és szorosan együttműködik a szegedi Csillagvizsgálóval és az MTA Lézerfizikai Tanszéki Kutatócsoporttal és a JGYPK Általános és Környezetfizikai Tanszékével. A képzésben a matematika tudományterülethez kapcsolódó tárgyakat a nagy múltú és világszerte elismert Bolyai Intézet oktatói gondozzák, a magas szintű informatikai képzést pedig a Szegedi Tudományegyetem Informatikai Tanszékcsoportja (Kalmár Intézet) végzi. A Szeged belvárosában lévő egyetemi épületekben jól felszerelt tantermek és kutató laboratóriumok segítik az oktató munkát.

‹‹ Jelentkezés és felvétel

A képzés szakmódszertani része ››