III. forduló Teller Edét egyik előadása előtt az alábbi gondolatokkal mutatta be egy szegedi akadémikus:
Három, különböző színű eszme fenyegette az emberiséget a XX. században, s mindhárom elleni harchoz köze volt Teller Edének. Az egyik, a barna: a fasizmus a világháborúhoz vezetett, amelynek az atombomba vetett véget. A “vörös idea" megroppanását a hidrogénbomba hozta el. A harmadik eszme színe: zöld, a tudományos haladást ellenző bigott környezetvédelemé, mely ellen az ismeretterjesztéssel lehet harcolni.

Hol és mikor volt ez az előadás? Ki volt a bevezető gondolatokat megfogalmazó tudós?

1. Két könyvet fűzzünk laponként egymásba! Ez a legkönnyebb akkor, ha az egyik könyvet fejjel lefele tesszük az asztalra a másik mellé, úgy, hogy a két hátsó borító éppen fedje egymást. Ezután felváltva lapozzunk a két könyvben. A lapok így egymást fogják fedni. Ha a két könyvet így egymásba fűztük, próbáljuk meg széthúzni a két könyvet egymásból! Miért nem sikerül? Mi a jelenség magyarázata? Próbáljuk megbecsülni, megmérni a széthúzáshoz szükséges erőt!

2. Egy átlátszó edénybe önts egy kevés növényi olajat! Helyezz az olaj felszínére egy jégkockát! Figyelmesen tanulmányozd, mi játszódik le? Mit tapasztalsz? Mi a jelenség magyarázata? Próbálj mennyiségi leírást adni a látottakra!

3. Vizsgáld meg, hogy a nyári és a téli cipők talpa hogyan viselkedik különböző felületeken (beton, padló, vizes felszín)! Dolgozz ki könnyen megvalósítható eljárásokat a felületek és a cipőtalpak közötti tapadási súrlódási együtthatók meghatározására! Írd le a mérés menetét!

A III. forduló megoldásainak beküldési határideje: 2008. március 25.

Cím: Dr. Papp Katalin

SZTE, Kísérleti Fizikai Tanszék

Szeged, Dóm tér 9. 6720

e-mail: modszertan@titan.physx.u-szeged.hu

A borítékra írd rá: Játsszunk fizikát!