III. forduló Milyen munkát vállalt Tisza László Budapesten 1929-ben, hogy tanulmányait finanszírozni tudja? Melyik híres, a budapesti egyetemen még ma is rendszeresen megtartott tudományos rendezvény-sorozat első előadója volt ebben az évben Tisza László? Ki a rendezvény-sorozat névadója, milyen módon kötődik a szegedi tudományegyetemhez? III./1. Egy papírlapra tegyél egy élére állított pénzérmét, arra pedig ügyesen egyensúlyozva egy gyufaszálat vízszintes helyzetben A pénzt.- rajta a gyufaszállal - borítsd le egy átlátszó pohárral. Ezután a pohár tetejére is állíts egy élén álló érmét. Milyen módszerekkel tudnád elérni, hogy a gyufaszál leessen a pénzérméről úgy, hogy közben egyik pénzérme sem borul el?

III./2. Keverj össze azonos mennyiségű (pl. 1 -1 evőkanál) vizet és sütőport. Egy, a keverékbe mártott hurkapálcával vagy ecsettel írj valamit egy papírlapra. Várd meg, amíg az “írás” megszárad. Hogyan lehetne ezt a láthatatlan “üzenetet” láthatóvá tenni? Gyűjts ötleteket ehhez (pl. tartsuk közel egy lámpához, fessük meg kékszőlőlével, stb.)!

III./3. Egy meggyújtott gyertyát tegyél egy tálcára vagy egy tányérra. Ezután a tányért a gyertyával helyezd pl. egy magnetofon (lemezjátszó, rádió) hangszórója elé. Szólaltass meg változó hangerővel különböző zenéket! Mit tapasztalsz? Mi a jelenség magyarázata? Milyen más módszerrel tudnád a gyertya hasonló “viselkedését” előállítani?

A III. forduló megoldásainak beküldési határideje: 2007. március 24.

Cím: Dr. Papp Katalin

SZTE Kísérleti Fizikai Tanszék

Szeged, Dóm tér 9. 6720

Jelige: Játsszunk fizikát!