Félvezetők közé soroljuk azokat a kristályos vagy amorf szilárd anyagokat, amelyek vezetőképessége – jellemző módon – a fémekre megadott alsó és a szigetelőkre megadott felső hatát értékek közé esik. Szobahőmérsékleten tehát a félvezetők $10^{4}(\mathrm {\Omega cm)}^{-1}$ és $10^{-10}(\mathrm {\Omega cm)}^{-1}$ közötti fajlagos vezetőképességgel rendelkeznek. Megjegyezzük, hogy a vezetőképesség helyett az anyagokat a vezetési elektronok számával is jellemezhetjük. Fémekben a vezetési elektronok koncentrációja – szobahőmérsékleten – általában nagyobb, mint $10^{22}\mathrm {cm}^{-3}$, míg félvezetőkben ennél jóval kisebb; egy jól vezető germániumban pl. $10^{13}\mathrm {cm}^{-3}$, egy rosszul vezető szilíciumban pedig $10^{10}\mathrm {cm}^{-3}$ nagyságrendű.

A fajlagos vezetőképesség (vagy a fajlagos ellenállás) nagysága nem szolgál egyértelmű kritériumként a szilárdtestek (fémek, szigetelők, félvezetők) osztályozásához. Ugyanis, különösen a félvezető anyagok elektromos vezetőképessége erős függést mutat a hőmérséklettől, az idegen (a szennyező, az adalékolt vagy a szándékosan bevitt) atomok koncentrációjától és fajtájától, a fénnyel való megvilágítástól, az anyag belső szerkezetétől, hibáitól, stb. Az észlelt speciális félvezető tulajdonságok körét tovább bővítve a félvezető anyagok sávszerkezetével, a félvezető átmenetekkel és a heteroszerkezetekkel kapcsolatos tulajdonságokkal, fontos alkalmazási lehetőségeket nyerünk például az elektronika, a fotonika és az optoelektronika számára. Megjegyezzük, hogy elektronikus félvezető készülékeket többnyire szilícium (Si) félvezető anyagból készítenek, míg az optoelektronikai félvezető eszközöket gyakran három – vagy négy komponensből álló félvezető vegyületek – pl. InGaAsP és AlInGaN – felhasználásával állítanak elő.